Rémálmok gyötörnek….
Nem az az „üldöznek és nem tudok elfutni”, vagy „ég a lakás és nincs kijárat” féle álmok. Sokkal inkább (majdnem) valóságos álmok és létező személyekkel, olykor helyekkel… Ébredés után pedig szinte mindig sírok. Hogy miért? Mert ezek számomra azok a bizonyos jelentésértékű álmok, az álmok, amik megmondják nekem azt amit nem merek bevallani magamnak. Hát ettől olyan ijesztőek. Újabban a kicsi lányommal álmodom. Hogy baja esik…. Rémisztő volt, és nem tudtam mi bántott jobban. Hogy helyettem az apjához ment vagy maga a tény hogy megsérült.
Ma hajnalban is…. Álmomban elmentem meglátogatni a bölcsiben őt (vittem magammal egy óriási kutyát, ami azért érdekes mert én elvileg rettegek a kutyáktól… a kicsiktől is, nem hogy egy dán dogtól… ) és ott odavezettek hozzá (a kutya már nem volt ott) és együtt játszottunk és én végig sírtam… Nem is értettem mi a bajom, hiszen együtt vagyunk, minden szép… De a dajkák szánalommal teli tekintete is megzavart. Aztán jött valami őrült és elkezdett lövöldözni és megölte az én kicsi gyerekemet és sírtam, de akkor jöttem rá hogy ő már régóta halott, csak valami spéci technikával odavetítették nekem, és azért sírtam végig…
És azt hiszem megértettem. Mert hiába van ott, hiába mehetek amikor csak akarok, lényegében olyan mintha nem is lenne… És ilyenkor mindig sírok, nem tehetek ellene, az eszemmel tudom hogy nincs semmi baj és minden rendben lesz, de a szívemnek nem tudok parancsolni.
Az elmúlt egy hétben folyamatosan ez van. Érzékelem a külvilágot, reagálok is rá, de ami kijön a számon végül, az nem is az amit én szeretnék. Mintha nem is én lennék én. Talán a tél az oka? Vagy a sikertelenségem? Áhhh, egyik sem okozna ilyet. Volt már hasonló, és végül kiderült hogy nem is nekem van bajom, hanem valakinek aki közel áll hozzám, én meg vettem a jeleit és rajtam is kijött. Rémes, pocsék és nem akarom!
Amikor ideköltöztünk szeptember végén… kb. 1 hónapon át minden éjjel rosszakat álmodtam, már kezdtem aggódni, hogy hiszen bennem ennyi minden nincs is ami kijönne! De aztán szerencsére elmaradtak, és kicsit megnyugodtam. De most megint valami nem stimmel. És félek… Aggódom hogy valami baj lesz… Bár ha végre megtörténne, akkor ennek is vége lenne és ismét lehetnék önmagam.